Skip to content

A fogadalomért járó megváltó engesztelés (al-kaffára) ugyanannyi, mint az esküért (al-yamín) járó megváltó engesztelés

Uqba bin Ámir-tól (Allah legyen elégedett vele), aki a Prófétától (Allah áldja meg és adjon Neki örök üdvösséget), aki azt mondta:

"A fogadalomért járó megváltó engesztelés (al-kaffára) ugyanannyi, mint az esküért (al-yamín) járó megváltó engesztelés."

«كَفَّارَةُ النَّذْرِ كَفَّارَةُ اليَمِينِ».

Muszlim jegyezte le.
Szahíh (hiteles)
Magyarázat

A Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) megmutatta, hogy a fogadalom (nadthr), ha nem pontosítja, mit kíván vele elérni vagy mit tartalmaz, és nem nevezi meg, akkor a kiengesztelése (káffáraja) megegyezik az eskü (jamín) kiengesztelésével.

A hadísz tanulságai közül

A fogadalom (nadthr) az iszlám jog szerint: egy tudatosan és szabadon cselekvő, felelős személy önmaga részéről tett elköteleződése valami iránt, a Magasztos Allah miatt.

Az esküvés megváltó jóvátétele: tíz rászoruló szegény táplálása, vagy ruházattal való ellátásuk, vagy egy rabszolga felszabadítása. Ha ezekre nem képes, abban az esetben három napi böjtöt kell teljesítenie.

A kaffárá-ban rejlő bölcsesség: a muszlim ember tiszteli a fogadalmat, és abból nem hátrál ki és nem tartja a nyelvén.

A fogadalom fajtái: 1 - Meghatározatlan fogadalmat tenni; mintha mondaná (Allahra! Fogadalom van rajtam, ha meggyógyulok.) És többet nem mond, és nem szándékozik egy meghatározott fogadalmat tenni, úgy rajta az esküvés engesztelő megváltása van, ha eléri a gyógyulást. 2 - Makacsságra és haragra vonatkozó fogadalom, amikor a fogadalmat valamilyen feltételhez köti. Ez jelenheti a megakadályozást valami megtételében, vagy a buzdítást valami megtételére. Mint az a szó: (Ha beszélek veled, egy hónapnyi böjt van rajtam). Megítélése: Választani kell: vagy megteszi azt, amire kötelezte magát, vagy az esküvés engesztelő megváltását teljesíti a vele való beszéd miatt. 3 - megengedett fogadalom: mint: (Allahra! Ezt a ruhámat viselni fogom!); megítélése: választhat a ruha viselése vagy az esküvés engesztelő megváltása között. 4- kifogásolt fogadalom: , mint (Allahra! Én el fogok válni a feleségemtől.) Megítélése: számára előíratott az esküért kirótt megváltó engesztelés és ne tegye meg azt, amire elkötelezte magát. Ha megtesz, nincs rajta engesztelő megváltás. 5 - az engedetlenség (bűn) fogadalma; mint a szava (Allahra! Nekem lopnom kell.); a megítélése: tilos annak teljesítése és az esküvés megváltó engesztelését teljesíti. Ha elkövet egy bűnt, nincs rajta megváltó engesztelés. 6 - engedelmességi fogadalom: mint (Allahra! Nekem így és így kell imádkoznom.) az Allahhoz való közeledés szándékával. Ha feltételt szab (a fogadalomban), mint egy beteg gyógyulása, akkor teljesítenie kell a fogadalmát, ha a feltétel teljesül. Ha nem köti feltételhez, akkor abszolút és teljes módon teljesítenie kell.

Források

Muslim Szahíh-ja (Hiteles Hagyománygyűteménye) (3/ 1265) (1645).

Több (8)

فتح ذي الجلال والإكرام شرح بلوغ المرام.

لابن عثيمين (6/ 128).

توضيح الأحكام من بلوغ المرام.

لعبد الله البسام (7/ 135).

منحة العلام شرح بلوغ المرام.

لعبد الله الفوزان (5/ 98).

سبل السلام.

لمحمد الصنعاني (2/ 558).