Skip to content

Néhány ember az Ukl vagy Urayna törzsből megérkezett Medinába, de megbetegedtek a város éghajlatától

Anasz bin Málik (Allah legyen elégedett vele) azt mondta:

Néhány ember az Ukl vagy Urayna törzsből megérkezett Medinába, de megbetegedtek a város éghajlatától.A Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) azt tanácsolta nekik, hogy menjenek a tevéihez, és igyanak azok vizeletéből és tejéből. Így is tettek, és meggyógyultak. Azonban miután felépültek, megölték a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) pásztorát, elhajtották a tevéket, és elmenekültek. A hír reggel érkezett Medinába, mire a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) üldözőket küldött utánuk. Délelőttre elfogták őket, és amikor visszahozták őket, a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) elrendelte, hogy vágják le kezüket és lábukat, tüzes vassal égessék ki a szemüket, majd hagyják őket a sivatagos al-Harra területen, ahol vizet kértek, de nem kaptak. Abu Qilába mondta: ezek loptak, öltek és hitetlenekké lettek a hitüket követően; és harcot folytattak Allah és az Ő Küldötte ellen.

قَدِمَ أُنَاسٌ مِنْ عُكْلٍ أَوْ عُرَيْنَةَ، فَاجْتَوَوْا المَدِينَةَ فَأَمَرَهُمُ النَّبِيُّ صَلَّى اللهُ عَلَيْهِ وَسَلَّمَ بِلِقَاحٍ، وَأَنْ يَشْرَبُوا مِنْ أَبْوَالِهَا وَأَلْبَانِهَا، فَانْطَلَقُوا، فَلَمَّا صَحُّوا قَتَلُوا رَاعِيَ النَّبِيِّ صَلَّى اللهُ عَلَيْهِ وَسَلَّمَ، وَاسْتَاقُوا النَّعَمَ، فَجَاءَ الخَبَرُ فِي أَوَّلِ النَّهَارِ، فَبَعَثَ فِي آثَارِهِمْ، فَلَمَّا ارْتَفَعَ النَّهَارُ جِيءَ بِهِمْ، فَأَمَرَ فَقَطَعَ أَيْدِيَهُمْ وَأَرْجُلَهُمْ، وَسُمِرَتْ أَعْيُنُهُمْ، وَأُلْقُوا فِي الحَرَّةِ، يَسْتَسْقُونَ فَلاَ يُسْقَوْنَ، قَالَ أَبُو قِلاَبَةَ: فَهَؤُلاَءِ سَرَقُوا وَقَتَلُوا، وَكَفَرُوا بَعْدَ إِيمَانِهِمْ، وَحَارَبُوا اللَّهَ وَرَسُولَهُ.

Muttafaqun alayhi (Mindkét sejk, al-Bukhári és Muszlim megegyezett a hitelességében)
Szahíh (hiteles)
Magyarázat

Eljöttek a Prófétához (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) férfiak két törzsből, a 'Ukl-ból és a 'Urayna-ból - muszlimokként. Betegség és kórság támadta meg őket, amitől megpuffadt a hasuk, és nem akartak Medinában maradni, mivel annak az élelme és levegője nem volt jó hatással rájuk. A Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) megparancsolta nekik, hogy vegyenek el egy adakozásból való tevét és igyanak annak vizeletéből és tejéből. Elindultak (ezt megtenni) és miután visszatért egészségük és híztak is egy keveset és visszatért normális arcszínük, megölték a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) pásztorát, és elhajtották a jószágokat. A hír reggel érkezett, a Próféta (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget) embereket küldött a keresésükre, akik el is kapták őket. A nap későbbi időpontjában, visszahozták őket fogolyként a Prófétához (Allah áldja meg és adjon neki örök üdvösséget), aki megparancsolta, hogy vágják le kezeiket és lábaikat és szúrják ki a szemeiket - azon tettük miatt, amit a pásztorral műveltek. Majd ezt követően az al-harra-ba vetették őket ki. Ott vizet kértek, ám nem kaptak vizet, míg végül elpusztultak. Abu Qilába mondta: ők loptak, öltek, és hitetlenek lettek a hitüket követően; és harcot folytattak Allah és az Ő Küldötte ellen.

A hadísz tanulságai közül

Annak (az állatnak) a vizelete tiszta, amelynek húsa fogyasztható.

Megengedett a orvoslás és a gyógyítás a teve tejével és annak vizeletével.

Megengedett a megcsonkítás a vallási büntetések végzésénél, ám a csonkítás tilalma arra utal, ami nem büntetés és megtorlás miatt történik.

Egy csoport büntető jellegű megölése egyetlen ember megölése esetén, akár áruló, vagy háborús módon is követték el tettüket.

Források

Al-Bukhári Szahíh-ja (Hiteles Hagyománygyűteménye) (1/ 56) (233).

Muslim Szahíh-ja (Hiteles Hagyománygyűteménye) (3/ 1296) (1671).

Több (4)

إرشاد الساري لشرح صحيح البخاري (1/ 298).

عمدة القاري شرح صحيح البخاري (3/ 154).

التوضيح لشرح الجامع الصحيح (4/ 455).

النهاية في غريب الحديث والأثر (1/ 318).