A régen élt népek között, akik előttetek éltek, volt egy király, akinek a szolgálatában volt egy varázsló. A király küldött hozzá egy fiatal embert, hogy azt a varázslatra megtaníthassa. A fiatal ember a varázslóhoz menet találkozott egy szerzetessel, aki útközben lakott, vele gyakran leült és hallgatta a beszédét. Annyira kedvelte a szerzetes beszédét, hogy akárhányszor a varázslóhoz ment, mindig megállt a szerzetesnél. Ezért a varázsló rendszeresen megverte, amiről a fiatal ember panaszkodva említést tett a szerzetesnek. Az pedig mondta neki: Ha félsz a varázslótól, mondd neki azt, hogy a családom tartott vissza. Ha pedig a családod kérdezget téged, mondd nekik, hogy a varázsló tartott vissza téged. Ez a stratégia eltartott így egy darabig. Egy napon, a fiatal ember látta, hogy egy hatalmas állat zárja el az utat az emberek előtt. A fiatal ember azt mondta magában: Most, a mai napon, meggyőződhetek arról, hogy ki a jobb: a varázsló vagy a szerzetes. Így tehát felkapott egy követ és azt mondta: Ó, Allah! Ha a szerzetes útja kedvesebb a Számodra a varázsló gyakorlatánál, abban az esetben rendeld úgy, hogy ez az állat pusztuljon el, azért, hogy az emberek szabadon járhassanak. Ezután a kővel megdobta az állatot, amely el is pusztult. Így az emberek szabadon járhattak és kelhettek. A fiatal ember ezt elmesélte a szerzetesnek, aki azt mondta: Ó, fiam! A mai naptól jobb vagy nálam. Azt hiszem elértél egy olyan fokra, amikor nehézségben részesülhetsz és próbának vettetsz alá. Ha ez be fog következni, ne tudasd senkivel a mi kapcsolatunkat! A fiatal ember gyógyítani kezdte a születésénél fogva vakot, a leprást és más beteg embereket. Ezen hírek eljutottak egy, a királyi udvarhoz tartozó emberhez, aki időközben megvakult. Rengeteg ajándékkal elment a fiatal emberhez és így szólt: Mindezek a dolgok a tieid lesznek ha meggyógyítasz. A fiatal ember pedig mondta: Én nem gyógyítok senkit. Egyedül a Magasztos Allah az, Aki a gyógyulást adhatja. Ha kinyilvánítod hitedet a Magasztos Allahban, akkor én imádkozni és fohászkodni fogok érted és Ő gyógyulást fog adni neked. Ő tanúságot tett az Allahban való hitéről, ezért a Magasztos Allah visszaadta látását. Ezután elment a királyi udvarba és szokása szerint a helyére ült. A király megkérdezte tőle: Ki adta vissza a látásodat? Az udvari ember pedig azt felelte: Az én Uram. A király tovább kérdezősködött: Lehet-e neked rajtam kívül is Urad? Az ember pedig azt mondta: Az én Uram és a te Urad is Allah. Ekkor a király elrendelte, hogy tartóztassák le az udvari embert és kínozzák meg míg el nem árulja a fiatal ember nevét. Ezután a fiatal embert az uralkodó elé vitték, aki mondta neki: Fiam! Olyan jártassá váltál a varázslatban, hogy képes vagy meggyógyítani a vakot, a leprást és más betegeket is? A fiú mondta: Én nem gyógyítok senkit. Allah gyógyíthat csupán. Őt is fogságba vetették és addig kínozták míg el nem árulta a szerzetes nevét és rejtekhelyét. Azt is hívatták a királyi udvarba és felszólították: Tagadd meg a hitedet! Ám ő ezt nem tette meg. Ekkor a király hozatott egy fűrészt, amit a szerzetes feje közepére helyeztek és ketté vágták vele a fejét. Majd előhozták az udvari embert és azt is felszólították, arra, hogy tagadja meg a hitét. Ezt ő visszautasította, így őt is szétvágták. Majd előhozták a fiatal embert. Azt mondták neki: Tagadd meg a hitedet! Ám ő ezt nem tette meg. Ekkor a király a fiatal embert az embereire bízta és meghagyta nekik, hogy: Vigyétek el erre és erre a hegyre! Menjetek fel a csúcsára, és ha még mindig visszautasítja a kérést, vessétek le a mélybe. Felvitték a hegy csúcsára. Ahol is a fiatal ember fohászkodni kezdett: Ó, Uram, Allah! Uram! Ments meg engem ezektől, úgy, ahogyan Te jónak látod. Ezt követően földrengés rázta meg a hegyet és a király emberei lezuhantak. A fiatal ember visszament a királyhoz, aki mondta: Mi történt a kísérőiddel? Ő pedig ezt válaszolta: Allah megmentett engem azoktól. Ezután a király egy másik csoport emberre bízta, hogy egy kis csónakon vigyék ki a tengerre. Ha továbbra sem tagadja meg a hitét, vessék a hullámok közé. Így tehát kivitték a nyílt tengerre, ahol a fiatal ember fohászkodott: Ó, Allah! Uram! Ments meg engem ezektől, úgy, ahogyan Te jónak látod azt. A csónak elsüllyedt, a király emberei mind megfulladtak, ezután a fiatal ember visszament a királyhoz, aki megkérdezte: Mit csináltak kísérőid? Ő pedig felelte: Allah megmentett engem azoktól. Majd még hozzátette: Nem leszel képes megölni engem, hacsak nem teszed azt, amit én mondok neked. A király megkérdezte mi lenne az. A fiatal ember pedig ezeket mondta neki: Hívd össze az embereket egy nagy téren, majd akassz fel engem egy pálmatörzsre! Majd vegyél ki egy nyilat a tegezemből, helyezd az íj közepére és mondd: Allah nevében, aki e fiatal ember Ura! Majd lődd ki rám a nyilat! Ha így cselekszel, képes leszel elpusztítani engem. A király az elmondottak alapján cselekedett. Az embereket összehívták egy nagy téren, a fiatal embert felakasztották a pálma törzsére, majd a király kivett egy nyilat a tegezből, az íj közepére helyezve azt mondta: Allah Nevében, aki e fiatal ember Ura. Majd lőtt. A nyíl a fiatal ember halántékát érte, aki felemelte a kezét a halántékára, majd meghalt. Ekkor az összegyűlt emberek azt mondták: Hiszünk a fiatal ember Urában! Hiszünk a fiatal ember Urában! Hiszünk a fiatal ember Urában. Majd hírül adták a királynak. Nézd! Amitől féltél, bekövetkezett. Az emberek hisznek a fiatal ember Urában. Ezután a király parancsot adott, hogy ássanak árkokat az út mindkét oldalán. Miután elkészültek, tüzet gyújtottak azokban. Majd kihirdették, hogy mindenki, aki nem hajlandó megtagadni új hitét, a lobogó tűzzel égő árkokba vettetik. Így cselekedtek. Majd egy asszonyra került a sor, aki egy fiatal fiúgyermekkel érkezett. Az asszony viszolygott a tűzbe vetni magát. Ám a gyermek így biztatta: Anyám! Ne habozz, légy állhatatos! Te az Egyenes Úton jársz, az Igazságot követed.
Szahíh (hiteles) Muszlim jegyezte le.
